Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre
kincseink

Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre

Műemléki vagy műemlékvédelmi világnap – bármelyik megnevezés helyes, a cél azonban nem más, mint megóvni a több százéves épített örökségeket. A mai nap arra hivatott, hogy erre emlékezzünk, az év többi napján pedig vigyázzunk rájuk.

Sokszor már a gyógyszer sem segít

Nagy szükség lenne fájdalomterápiás központok létrehozására

A lakosság húsz százalékának volt az elmúlt fél évben nagyobb és tartósabb fájdalma, és sokan szenvednek a krónikus, onkológiai betegségek szövődményeitől. Egy főorvos szerint minden egyetemi központban létre kellene hozni fájdalomterápiás központot.

Folytatjuk az ivóvíz és csatornahálózat fejlesztését Maros megyében

Folytatjuk az ivóvíz és csatornahálózat fejlesztését Maros megyében Pr-cikk

A mai kornak megfelelő életkörülményeket teremtünk közösségeink számára.

Mert jó egy ügyes társasághoz tartozni
akiket az idő igazol

Mert jó egy ügyes társasághoz tartozni Pr-cikk

2018-ban néhány belevaló Maros megyei üzletember úgy döntött, hogy vállalkozói szervezetet alapít. Az elmúlt évek tevékenységeit és sikereit Nyulas Bernát elnök-ötletgazda, valamint Besenyei Sarolta CED-igazgató szemszögéből ismerhetjük meg.

Friss hó a Hargitán
fotók, videó

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe.

A kábítószerekkel kapcsolatos igazság
beszéljünk róla!

A kábítószerekkel kapcsolatos igazság

A 15 és 64 év közötti korosztályban tízből egy romániai már legalább egyszer fogyasztott kábítószert. Ez a rideg valóság, ahogy az is, hogy Romániában túl kevés olyan hely van, ahol a drogfüggők terápiához juthatnak.

eligazító

Kik fizetnek betegszabadság-járulékot?

Három olyan betegszabadság-kategória van, amelyre kivetették a hozzájárulási kötelezettséget, és azoktól a betegszabadságon lévő vagy csökkentett munkaprogrammal dolgozó páciensektől, akik ezekbe a kategóriákba tartoznak, már le is vonják a járulékot.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet
Krónika

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet.

Újra „nekifutnak”

Hiába állt készen, nem jutott előbbre a csíkszeredai kórház

A feltételeknek eleget tesz, mégsem kapta még meg a kettes besorolást a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház az egészségügyi minisztériumtól.

Bejan Norbert: „a zene tölti ki a mindennapjaimat, és remélem, ez még sokáig így is marad”

Bejan Norbert: „a zene tölti ki a mindennapjaimat, és remélem, ez még sokáig így is marad”

Zenekedvelő családba született, így már egészen fiatalon „megfertőzte” a hangszerek és koncertek világa. Általános iskolában kezdett zongorát tanulni, majd alig tizennégy éves korában Budapestre került. 2021 óta a Margaret Island zenekar billentyűse.

Önkéntességet népszerűsítő társasjátékot fejlesztett a Gyulafehérvári Caritas

Önkéntességet népszerűsítő társasjátékot fejlesztett a Gyulafehérvári Caritas

Másfél éves előkészítő munka eredményeként született meg az a társasjáték, amely az önkéntességet és a társadalmi felelősségvállalást kívánja népszerűsíteni a fiatalok körében.

Varga László Edgár: Egy dohányipari óriás a füstmentes jövőért, avagy miért nincs Önnek semmiféle választása

Varga László Edgár: Egy dohányipari óriás a füstmentes jövőért, avagy miért nincs Önnek semmiféle választása

Jobb adni, mint kapni, tartja a mondás. Bizonyára ezt a szempontot tartották szem előtt a Philip Morris nevű dohányipari termékeket gyártó és forgalmazó multinacionális vállalatnál is, amikor úgy döntöttek, hogy megajándékozzák a román határrendészetet két vezető nélküli drónnal. A két drón összértéke pedig nem kevesebb, mint 700 ezer dollár.

Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

Szülőföldön Magyarul Program 2024.

A magyar kormány azt szorgalmazza, hogy a magyar gyerek magyar iskolába járjon, hisz a szaktudás megszerzése sokkal hatékonyabban történik az anyanyelven. Ehhez biztosítanak az idei évben is a Szülőföldön Magyarul Program keretében oktatási-nevelési és hallgatói támogatást, amelynek értéke bruttó 100000 forint. Pályázni május 3-ig lehet online, akár erre a videóra kattintva.

Pályázok!

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Krónika
„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét
befejeződött a jelöltállítás

„Renegátjáról” és az EMSZ kezdeményezte helyi koalíció elutasításáról kérdeztük az RMDSZ elnökét

Közel 300 polgármesterjelölttel vág neki az RMDSZ a júniusi helyhatósági választásnak, amelyen az erdélyi megyéken kívül a Kárpátokon túli Bákó és Gorj megyében is indít tanácsosjelölti listát.

bemutatkozási lehetőség

Rekordnyereménnyel tér vissza a Megasztár, erdélyi meghallgatásokat tartanak

Tizenkét év után újraindul a TV2 csatornán a Megasztár zenei tehetségkutató, amely hétvégén Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben tart meghallgatásokat.

Szeszélyes április erős lehűléssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Szeszélyes április erős lehűléssel – egyhetes időjárás-előrejelzés Erdélyben

Az elmúlt egy hét nyárias időjárását hirtelen lehűlés váltja, a korábbi napok 30 Celsius-fok körüli hőmérséklete 10 fokra csökken.

Vélemény

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Blogok
Éjanaplója
Negyven előtt kicsivel

Negyven előtt kicsivel

Te, tudod, milyen ez a társasjáték, mi is a neve? Élet. Kiszámíthatatlan, a legnagyobb félelmek általában nem válnak valóra, helyettük születnek újak.

ottis főz
Mini bejgli

Mini bejgli

Rég nem hoztam receptet, pedig főzök, csak nem fotózom. Valójában nem vagyok egy bejglirajongó, de így aprósütemény formájában nagyon vonzónak tűnt.

karcolások
Egy átlagos történet

Egy átlagos történet

Jolánta egy átlagos nő volt, átlagos élettel, átlagos munkahellyel, átlagos lakással, átlagos kutyával, macskával, átlagos termettel, átlagos hajszínnel, szemszínnel, hangszínnel, átlagos mell- és lábmérettel, átlagos, átlagos mindennel.